Mire kell felkészülnünk?
"Mondhatni, a legrosszabbra. Bár azt el kell ismerni, sem az összeomlás időpontja, sem tényleges körülményei nem jelezhetők előre, annyit azért tudni lehet: gyors lesz. Éppen a rendszer rugalmatlansága, tehetetlensége, és tartalékai miatt.Mindez a belső szükségszerűségen túl egy külső kényszer is, mely arra kényszerít bennünket, hogy minden létező erőforrásunkat a gazdasági növekedés fenntartására fordítsuk. Azaz a rendszer tehetetlenséges, a külső hatások kényszerítő volta miatt az összes tartalékunkat egy torz, hibás működés fenntartására fordítjuk, és nem tehetünk mást. [...]
Ezért aztán a rendszer teljesítőképességének végső határáig fennmarad, sőt egy kicsivel azon is túl, ugyanakkor épp emiatt szétesése váratlan lesz és gyors, ezzel együtt kiszámíthatatlan. (A váratlanra kell tehát felkészülnünk, ahogy Terry Collins, a „Banditák” című film egyik főhőse — Billy Bob Thornton alakításában — mondja, és ha az ember a váratlanra is felkészül, azt hiszi, semmi sem éri váratlanul, és akkor következik be valami igazán váratlan…”) [...]
Ami várható, azt egy épület összeomlásához hasonlíthatjuk. A tartószerkezetek sérültek, de mi azon vagyunk, hogy folyamatosan kijavítsuk azokat. Mindenütt egyszerre kell beavatkoznunk, mert ha bármelyik elem kiesik, az egész rendszer dől. Ésszerű megoldás lenne elhagyni az épületet, erre azonban nincs mód. Valamennyien meg fogjuk érni az összeomlást. Abban reménykedni, hogy mindez bekövetkezhet úgy is, hogy a mi tízedik vagy akárhányadik emeleti lakásunk épen marad, dőreség. "
FFEK.HU /
Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport
http://ffek.hu/blog/molnar_geza/mire_kell_felkeszulnunk
"És a végére egyetlen gondolat a mikorról…
Mindez akkor fog bekövetkezni, amikor nem fogunk tudni a gazdaság fennmaradásához elegendő erőforrást (ma tudásunk szerint kőolajat és földgázt) a rendszerbe juttatni. A téren látnunk kell, hogy a gazdasági növekedés fenntartásához folyamatosan növekvő erőforrás-mennyiségre van szükség.
Aki pontosan tudja, mikor, milyen ütemben várható a fosszilis energiahordozók kitermelésének csökkenése, sejtheti pontosan mikor is köszönt ránk a káosz és a zűrzavar."
- FFEK.HU
http://omnamasivay.blog.hu/2008/05/09/1979_julius_26_herakan
http://omnamasivay.blog.hu/2008/06/11/1979_julius_28_herakan
OM Namá Siváy! :-)